Csupabé

Kirándulások, túratervek, országjárások

Vigyor      Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor2013. június 15.     1 nap Pannonhalmán

Harmincnégyen keltünk útra, hogy egy kellemes kikapcsolódás keretén belül egy tanulságos napot töltsünk el együtt.

Kissé nehezítette a közlekedést, hogy az árvízi "utóhatások" miatt Vác és Budapest között csak kerülőúton jutottunk el, persze ez egy csöppent sem vett el a jókednünkből!

Szerencsénkre az időjárás kedvező volt: verőfényes napsütés kísért egész nap, amikoris kedves, jól felkészült idegenvezetőnkkel végigjártuk az apátsági templom látogatható részeit: a bazilikát, az altemplomot, a könyvtárat és a kerengőt. Ezt követően rövid séta után az apátsági pincészetben néztünk szét, ahol megcsodálhattuk a borkészítés legmodernebb technikai eszközeit. Néhányan még a borkóstolásba is beneveztek. Ismét rövid séta következett a gyógynövénykertig,  itt különleges csoki- és likőrkóstolásra nyílt lehetőségünk, majd a hatalmas kiterjedésű levendulaültetvényben gyönyörködhettünk. Nény perces sétával tértünk vissza a buszhoz.

A nap utolsó programja egy közösen elfogyasztott ebéd volt, egy étterem hangulatos teraszán.

Vigyor      Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor

2013. június 26 - 30. (5 nap, Cserehát, Aggtelek-Gömör-Tornai karszt)

Ötnapos túránk célja az Aggteleki hegység keleti részének megismerése és a turisták által ritkán látogatott csereháti falvak közül néhány műemlék templom felkeresése.

Első nap Edelény műemlék református templomát, a borsodi földvárat és a Borsodi Tájházat látogattuk meg, majd Teresztenyéről indulva Tornakápolna helyett Égerszögre jutottunk. (Bőrig ázva!)

Másnap Rakacaszend műemlék templomát, Rakaca g.k. templomát kerestük fel, aztán túra következett, melyneg "végállomásán" ismét templomban gyönyörködtünk: ezúttal Irotán. Úton a szállásunk felé még rövid pihenő tartottunk Galvácson, a Törley kastély romjánál.

Harmadnap az Esztramos hegy oldalában megbújó Rákóczi barlangot "fedeztük fel", közülünk néhányan már nem először. A tornaszentandrási ikerszentélyes templom után buszra szálltunk, Tornakápolnán sajnos csak kívülről nézhettük meg a műemlék templomot. Onnan a kellemes napsütésben rövid séta következett, melynek végén megtekithettük a világ legnagyobb könyvét. Házigazdánk saját készítésű "múzeumában" bemutatta a könyvnyomtatás régi eszközeit, majd a papírgyártásról is mesélt. A nap végére a szalonnai műemlék templom maradt.

Negyedik nap elsétáltunk Derenk romközségbe, ahol szomorúen próbáltuk beleélni magunkat a megszüntetett falu kiköltöztetett lakóinak helyzetébe. Volt időnk ezen gondolkodni, hiszen egy kiadós eső kényszerítette ki az ott tartózkodásunkat. Szögligeten meglátogattuk Pista bácsit, aki a saját családi gyűjteményét kiegészítve hozta létre tájházát. Észrevétlenül repült el az idő, olyan élvezettel hallgattuk a családias beszámolót és az egykori lakóház bemutatóját. A vendéglátás vége természetesen egy-egy kupica pálinka volt. Az esti búcsú-tábortüzet természetesen idén is Péternek köszönhetjük!

Az utolsó napra a martonyi pálos kolostor romjai felé vettük az irányt, ahonnan egy rövid pihenőt követően a Esztramosra túráztunk, majd erős lejtmenetben, Bódvarákón szálltunk buszra.

... és ez az öt nap még mindig csak ízelítő volt ebből a környékből, jövőre is maradt még látnivaló!

Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor

2013. október 13-19.     7 nap az őszi Zemplénben

Programunk fő témája a gyönyörű erdőkön át vezető Szent Erzsébet-zarándokút Erdőhorvátitól Regécen, Telkibányán, Hollóházán és Füzéren át az országhatárig vezető szakaszának bejárása volt.

Egyik nap a Zempléni-hegység Szlovákiába átnyúló szép bükköseiben túráztunk László-tanyától az Izra-tó érintésével Pusztafaluig.
A 6. napon Regéc határából a Kőkapuig túrázunk az ország legszebb helyének választott István-kúti nyíres érintésével.

Az első napra terveztük a Megyer-hegyi tengerszem meglátogatását, az utolsó napra pedig libegőzést, a Magyar Kálvária megtekintését és pincelátogatást Sátoraljaújhelyen.

Esőnapi programként szerepelt Európa idei kulturális fővárosa, Kassa központjának megtekintése, külön figyelmet fordítva a Szent Erzsébet székesegyházra, (amelynek teljes belső felújítása folyamatban van), és a Rákóczi-házra.

A túrát Versényi Péter barátom szervezte, tőle vettem át a program leírását is.

Vigyor      Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor     Vigyor

 


 

 

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 14
Heti: 36
Havi: 129
Össz.: 37 705

Látogatottság növelés
Oldal: 2013. évi túrák
Csupabé - © 2008 - 2024 - csupabe.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »